Velence története

A hagyományok Velence keletkezését a hunoknak tulajdonítják. A monda szerint miután az V. század közepén Attila seregei bevették és elpusztították az Adriai-tenger északi partjánál fekvő Aquileiát, ennek polgárai a közeli szige­tekre menekültek.

Ami biztosan nem legenda, az hogy az V. század végén a mai Velence több szigetén már kisebb-nagyobb települések feküdtek. A szigetek közt kanyargó, a szárazföldbe is betüremlő, sekély tengeröblök lakói eleinte fából építkez­tek, később már kőépületeket is építettek.

Az ingoványos talaj azonban nem volt ideális építési terület, ezért kezdetben csak a temp­lomokat és a palotákat, majd egyre több kőépületet építettek cölöpalapozásra, és mivel szűk hely állt rendelkezésre, újabb és újabb területe­ket kellett feltöltéssel a tengertől elhódítani.

Velence a középkorban

A ma ismert Velence 118 részben természetes, részben feltöltéssel, mesterségesen kialakított szigeten épült.
Velence történetének kezdetei az V. száza­dig vezethetők vissza. 568-ban a longobárdok elpusztították a tengerparti városokat, és lakói főként ekkor költöztek a mai Velence központját alkotó szigetekre. 697-től ezen apró szigetek települé­sei egységes közigazgatású közösséggé, külön tartománnyá ala­kultak, melyet a bizánci császár által kinevezett uralkodó, a dogé kormányzott. Ekkor indult meg a Bizánctól való elszakadás folyamata is. A fennhatóság a legtekintélyesebb patrí­ciuscsaládok kezében volt; ezek közül választották az állam fejét, a dogét. A XI. század közepétől a hatalom a legtekintélyesebb famíliák tagjaiból alakult tanács, a Serenissima Signoria kezé­ben összpontosult. Ez a nemesi hatalom egészen a városál­lam megszűntéig, 1797-ig fennállott. Velence a XII. századtól a XVI. század végéig a Földközi-tenger keleti medencéjének egyik vezető hatalma volt.